|
Kuert
|
![]() ![]() A cég életformája a biztonság
Számítástechnika
November 2, 2004 A Kürt Rt. háromnapos konferenciáján az első nap a pénzügyi szektor, a második nap a kormányzat és államigazgatás került a középpontba, a harmadik nap pedig az ipari szektor szakemberei, felső vezetői kaptak szót. Noha a téma egyáltalán nem könnyű területe az informatikának, a hallgatóság soraiban mégis mintegy háromszáz szakember gyűlt össze. Az információbiztonság igen összetett problémája egy vállalatnak nincs bölcsek köve, ami univerzális megoldást adhatna minden cég számára - ezért is volt ez a témakör három vállalattípusra lebontva. A vállalatok napi működését számos emberi, technológiai vagy akár természeti tényezö is fenyegeti, s a kockázatok optimális szinten tartása pedig embert próbáló feladat. Bizalmas vállalati információk tömege születik és cserél gazdát elektronikus csatornákon, nap mint nap. - A folyamatos, hatékony védelem elérése, a kockázati tényezők elviselhető mértékű szinten tartása különböző ismeretanyaggal rendelkező szakemberek összehangolt munkáját igényli - mondta Kmetty József, a Kürt Rt. nemrég kinevezett vezérigazgatója. A konferencián bemutatták a Kürt Rt. új információmenedzsment csomagját. A rendszer alkalmas a vállalatoknál és intézményeknél működő biztonsági rendszer teljes felülvizsgálatára, a szükséges módosítások elvégzésére, a hiányzó biztonsági elemek pótlására majd folyamatos felügyeletére, emellett szükség esetén lehetőséget ad az ügyfeleknek az azonnali beavatkozásra. Tehát sokkal több, mint egy technikai eszköz, a biztonságot megpróbálja a cég életformájává tenni. A Kürt Rt. a szolgáltatás két fő formáját kínálja: a KÜRT Security Assurance háromhavonta felülvizsgálatot és rendszeres javítási munkálatokat kínál a megrendelőknek, a KÜRT Seeurity Assurance-Pro megoldás pedig folyamatos felügyeletet, folyamatos incidenskezelést, valamint a Kürt Rt. szakértőinek folyamatos rendelkezésre állását. Mindkét szolgáltatás együtt jár persze egy kezdeti állapotfelméréssel. Az előadásokat többségében a Kürt Rt. szakemberei tartották, de mindhárom napon találkozhattunk vendégelőadókkal is. Szárazajtai Tamás, a Concorde Értékpapír Rt informatikai igazgatója beszélt az információmenedzsment megvalósításáról. Bevezetéséhez a szakmai tapasztalatok, illetve a korábbi jó kapcsolat alapján a Kürt Rt.-t választották. A döntéshez azonban az is nagyban hozzájárult, hogy a Kürt Rt. kész dokumentációs rendszerrel, teljes oktatási módszertannal rendelkezik. Szolnoki Zsolt, a Belügyminisztérium hivatalvezetője Új kihívások a belügyi stratégia fejlesztésében című előadása a Belügyminisztérium által fontosnak tartott információvédelmi szempontokról szólt. A konferencia harmadik napján Holczinger Tamást, a Dreher Sörgyárak Rt. informatikai vezetöjét hallgathatták meg a résztvevők. Előadása az üzem- és üzletmenet-folytonosságról szólt, kiválóan illusztrálva, hogy az információbiztonság nem öncélú dolog. Megállapítása szerint nem elegendő önmagában rendbe tenni az informatikai rendszereket, szabályozni kell ezeknek az üzleti folyamatokhoz való viszonyát, meg kell határozni az üzleti folyamatokkal való kölcsönhatásukat. Ezért a fejlesztésből átfogó információbiztonsági projekt lett. Makk Attila |

